Tessedik Sámuel Családok Átmeneti Otthona

Az otthon az egész ország területéről fogad rászoruló családokat.

Bemutatkozás

Az intézmény átmeneti gondozás keretében képes segítséget nyújtani rászoruló – anyagi okokból vagy párkapcsolati erőszak miatt lakhatásukat vesztett – családoknak, hogy együtt maradjanak és gondjaikat szakemberek segítségével, közösen rendezzék.

Az otthon az egész ország területéről fogad rászoruló családokat.

A családok átmeneti otthona a felnőtt és a gyermek együttes ellátása során befogadja az életvezetési problémák vagy más szociális és családi krízis miatt otthontalanná vált, továbbá védelmet kereső szülőt és gyermekét, továbbá befogadja a válsághelyzetben lévő bántalmazott vagy várandós anyát, illetve a szülészetről kikerülő anyát és gyermekét, valamint a várandós anya kérelmére az anya élettársát vagy férjét.

Célunk, hogy az intézményben töltött 1 év alatt (+ fél év), lehetőséget biztosítsunk arra, hogy a családok sorsukat saját kezükbe véve képesek legyenek tanulmányaik folytatására, munkahelyteremtésre, lakásproblémájuk megoldására, és felelős szülői magatartásra.

Az otthon családi házas környezetben helyezkedik el, az épületben pedig tágas lakószobák, illetve lakrészek állnak a családok rendelkezésére. Munkánk során fontosnak tartjuk a legkisebb beavatkozás elvét követve, a családok minél nagyobb önállósát megőrizni.

Az intézményben készült fotók valósak, de a látható személyek megjelenése adatvédelmi és személyiségi jogi okokból digitálisan cserélve lettek, így fiktív karakterek.

Tevékenységünk tartalma:

  • Átmeneti elhelyezés, lakhatás biztosítása
  • Rászoruló családok gyermekeinek gondozásához, neveléséhez szükséges feltételek biztosítása
  • Ügyintézés, Információ nyújtás
  • Pszichológiai, mentálhigiénés tanácsadás
  • Munkakereséshez infrastrukturális háttér biztosítása
  • Méltányos térítési díj
  • Közösségi szabadidős programok biztosítása
  • Jogi tanácsadás
  • Az intézmény 40 fő számára biztosít elhelyezést.

A családok átmeneti otthona a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működő intézmény. Otthonunk keresztény szellemiségű, de ez semmiképp nem jelenti, a másként gondolkodok kirekesztését. Viszont elkötelezettek vagyunk abban, hogy akik hitük gyakorlásában elhivatottak támogassunk őket abban. Tevékenységünkben nagyon fontos szerepet kap az önzetlenség és a személyes példamutatás.

    Kapcsolat

    Tessedik Sámuel Családok Átmeneti Otthona

    2100 Gödöllő, Berente István utca 11.
    Tel.: +36 20 824 7618
    Karácsony Teréz - intézményvezető-helyettes
    +36 20 4376574
     terkakaracsony@gmail.com